3. nap: Autóbusz a szerpentinen

A harmadik nap nem teljesen úgy sikerült, ahogy terveztük. Sajnos több útfelújításba és építkezésbe is belefutottunk utunk során, így az időnket sem tudtuk úgy beosztani, ahogy azt terveztük. Mivel elég messze barangoltunk el a szállástól, le kellett mondanunk Lőcse és a szepesi vár meglátogatásáról is. De ettől függetlenül tartalmas napunk volt.

Első állomásunk a martonházi aragonitbarlang volt, ahol hideg járatokban csodálatos kálcium-karbonát kristályokat tekinthettünk meg.

Innen utunk a Gömör hegységeinek vadregényes, szerpentines útjain át vezetett Poprádra, ahol körbe jártuk a főteret és megálltunk az 1848-as eseményekre emlékező obeliszknél. Miközben a gyerekek megebédeltek, honismereti vezetőnk elmesélte miként kapcsolódik a város a szabadságharchoz.

Harmadik állomásunk Késmárk volt. Útközben elhaladtunk a Magas-Tátra vonulatai előtt, melynek csúcsai felhőkbe burkolództak. Késmárkon a gyerekek a város híres, egymással szomszédos protestáns templomait tekinthették meg. Meglátogattuk Thököly Imre nyughelyét is. A fatemplom díszítettsége és részletessége mindenkit lenyűgözött. Sőt, a gyerekek még az erejüket is próbára tehették és kipróbálhatták, hogy milyen megemelni egy tömör tiszafából készült padot. Ezt követően sétáltunk egyet a városban. Sajnos, az időveszteség miatt a várban lévő kiállítást nem tudtuk megtekinteni.

 

Ezután egy hosszú buszút következett hazáig. Vacsora után pedig egy feladat maradt hátra, hogy felkészüljünk a másnapi hazaútra.